❮ No. 55
lista
No. 58 ❯
1/8
MTA SZTAKi északi (Lágymányosi utcai) homlokzat, nézet a Bartók Béla út irányából
2/8
északi homlozat, nézet a Budafoki út irányából
3/8
déli homlokzat, nézet a telektömb belsejéből
4/8
a déli homlokzat részlete, a garázslehajtó rámpa lefedésével
5/8
előcsarnok és porta
6/8
az udvari kijárat részlete, a földszinti terasszal
7/8
❮
❯
A magyar számítástechnikai kutatás egyik bölcsője, a Vámos Tibor akadémikus által alapított MTA SZTAKI. Az intézmény a Kende utcai eredeti épületét kinőtte és régóta aspirált a közeli üres telken megvalósítandó bővítésre. A tervezési program számos kutatószobát, egy egész szintnyi közös kutatótermet, egy jelentős nagygépes számítóközpontot, előadóteremként is használható étterem-konyha együttest tartalmazott. A beépítési körülményeket a keskeny telek, két eltérő mélységű tűzfal és az utca valamint az udvar szintje közötti másfél emeletnyi szintkülönbség, jobbra egy 10-es évekbeli, balra egy 30-as években épült, épület határozták meg. Az épület 11 szintje közül szinte mindegyik eltér a másiktól. Ez az alaprajzi rendszer gondos tervezését követelte: az oldalra helyezett közlekedő-szervizblokk a lehető legnagyobb flexibilisen kezelhető területet hagyott, az íves homlokzat a lehető legnagyobbra feszítette a beépíthető szintterületet. Az utcai oldalon a homlokzat egyszerre szimmetrikus és aszimmetrikus, hasonulva a szomszéd épületek egy-egy homlokzati fordulatához.
Az utcai homlokzat szándékoltan szolid, csak az alkalmazott anyagok emelik ki a szomszédos lakóépületek sorából. Az udvari homlokzatot a homlokzat íve, a kivágott-az előcsarnokhoz tartozó terasz- és a garázslehajtó csigafelülete teszi szokatlanná. Az épület fő tartószerkezete LIFT-SLAB technológiával épült
1988-1991. MATERV. Építész tervező: Dobai János. Munkatársak: Tukovits Zsuzsanna, Szentpály Lászlóné. Belsőépítész: Tardos Tibor. Tartószerkezet: Ujváry M. Zoltán. Épületgépész: Sárvári Zoltán
D. Molnár Györgyi. Elektromos: Póta György, Csikós Györgyné. Közművek: Sándi László. Felvonók: Makowsky Györgyné, ÉVITERV. Konyhatechnológia: Szefcsik József, ART-Trade. Telefonközpont: Zsolnai György, POTI. Klíma: Papi Sándor CSŐSZER-Légtechnika. Tűzvédelem: Kocsis István, Nagy Béla YBL Főiskola. Kert: Kállai Ferencné, IPARTERV. Garázstechnológia: Ernyes László, OCTOPUS Gmk. Biztonságtechnika: Szakács Miklós, Jupiter Kft. Építtető: MTA SZTAKI, Inzelt Péter, dr. Komjáthy Miklós. Lebonyolító: INDUSTRIEBAU Kft. Szluha Márton. Kivitelező: 22. sz. Állami Építőipari Vállalat, Hegedűs Béla. Fotó: Szathmáry Zoltán. 5100 m2
> Baustelle: Ungarn, neue Ungarische Architectur, 1999--2000. Akademie der Künste, Berlin (D), ETH, Zürich (Ch), Weissenhof, Stuttgart (D), TU Delft (Nl), Royal Academy of Fine Arts, Stockholm, (S). (a vándorkiállítás katalógusának vonatkozó lapjai). // Számítóközpont -lakótömbben (MTA-SZTAKI számítóközpontja)Magyar Építőművészet Bp.1992/6. szám // Csoda egy lágymányosi udvaron -az épület a legjobb pesti hagyományokat követi-Bojár Iván András Népszabadság Budapest melléklet 1994 október 4.